Tápió-vidék


Települések


Tápiómenti Területfejlesztési Társulás


Tápió Közalapítvány


Tápió-Hajta-vidéke Tájvédelmi Körzet


Eseménynaptár


Turizmus


Helyi hírek - Tápiómenti 2 hetes


Linkek


Vendégkönyv

HELYI HÍREK - TÁPIÓMENTI 2 HETES

   

A Tápiómenti Területfejlesztési Társulás 2000 márciusában indította útjának a hiánypótló helyi lapot, a kistérség közéleti újságját Tápiómenti 2 hetes címmel.

Terveink szerint itt hamarosan az újság on-line verziója lesz elérhető.
 

 

BEKÖSZÖNTŐ A LAP MUTATVÁNYSZÁMÁBÓL

 


Kedves Olvasó!

Tisztelettel köszöntjük Önt – aki a Tápiómenti 2 hetes újságot tartja a kezében – és környezetét. Bízunk benne, hogy egyetért a lap küldetésével, azzal, hogy egy régóta meglévő hiányt akar pótolni.

A megyei napilap megszűntével a Népszabadság fogadott kegyeibe bennünket és olvashattunk magunkról a Pest megyei mellékletében. A lap érdeklődése azonban egyre zsugorodott irántunk, noha a megye más területein sem jobb a helyzet. A Népszabadság új melléklete, a PestVidék, már csak elvétve tudósít a fővárostól távolabbi történésekről, hírekről. Mi több: a lapterjesztésben is korlátozza távolság. A Budapestre naponta ingázók ezreinek lakóhelyéről: a kistérség-központ Nagykátáról és déli környezetéből, Farmosról, Tápióbicskéről, Tápiógyörgyéről, Tápiószeléről, Tápiószentmártonról, Tápiószőlősről, Újszilvásról szinte egy sor nem jelenik meg, de a Táiómente északi településeinek lakói – a sülysápiak, mendeiek, gombaiak és a többiek – sem jártak jobban a PestVidékkel. Anakronisztikus információ hiány ez a legkorszerűbb informatikai eszközök, a beköszöntő információs társadalom időszakában.

Ez a lap az itt élő embereké, azoké, akik hajnalban elmennek és késő este térnek haza családjukhoz. Ennek a lapnak rólunk kell szólnia, a mi érdekeinket szolgálva kell megjelennie.

A klasszikus európai területfejlesztési politikához igazodva Magyarországon is érvényesül a regionalitás elve. Pest megye az ország hét régiója közül Budapesttel együtt a központi régiót alkotja, melynek a Tápió-mente kistérség egy önálló építőeleme, mindeddig magára hagyatottan.

A Tápiómenti Területfejlesztési Társulás – amelyet az önkormányzatok alapítottak – nagy erőfeszítést tesz a területünk fejlesztési programjának megvalósításáért, természeti értékeink és környezetünk védelméért, kulturális örökségünk megmentéséért. Mindezek millió szállal szövik át az életünket, melyekért tenni minden itt élő ember közös ügye. Nem engedhetjük meg magunknak azt a kényelmet, hogy a politizáló központokat hagyjuk rólunk megfeledkezni, esetleg a fejlesztési programokból minket szándékosan kihagyni.

Sok tanácskozást folytattunk civil szervezetekkel, vállalkozókkal, közművelődést és sportot irányító szakemberekkel, önkormányzatokkal.

Azt reméljük, hogy ezernyi mozaikból össze fog állni az élvezhető színes kép, hogy a ma egymástól elkülönülten élő csoportok és azok erőforrásai valami összhangot keresnek és találnak a gazdaságában és kultúrájában erősödni akaró Tápió-mentén.

Mit várunk a laptól?

Mint kistérségi újság komplex legyen, a hírek és információk mellett mutassa be az itt élő embereket az újságírás változatos fortélyaival. Mutassa be értékeinket, melyek befektetéseket hozhatnak a Tápió-vidékre, melyek további munkahelyeket teremtenek, javítják az utazási feltételeket, az infrastruktúrát, lehetővé teszi a hátrányok leküzdését.

Semmiképpen se legyen pártpolitikai orgánum, de – sok más mellett – feladata a helyi politikai erők kiegyensúlyozott informálása is. Legyen a sport és kulturális élet információinak közvetítője.

A lap stílusát tekintve újság akar lenni, közérdekű, aktuális, tényszerű és szókimondó.

Hozzánk hasonlóan más kistérségek is saját erőfeszítéseik árán tudnak a régión belül felzárkózni, előnyüket megőrizni, vagy hátrányukat leküzdeni. Ők is sikerrel használják fel lapjaikat, vagy alkotják meg mint nélkülözhetetlent céljaik elérésére.

A területfejlesztési társulás felismerte és felvállalta – sportnyelven szólva – a kezdőrúgást. A lapot a mai napon útjára indítja és arra számít, hogy az érintett 21 település mintegy 28 ezer háztartása és 80.000 lakója számára az nélkülözhetetlen lesz.

Jó lapjárás és sok hirdetés, támogatás esetén az újság heti megjelenésével számolunk, a kiadásra pedig társaság vagy alapítvány létrehozását tartjuk szükségesnek.

 

Tápiómenti Önkormányzatok Területfejlesztési Társulás nevében:

 
Bodrogi Györgyné Dr. Samu János
elnök alelnök

 

 

 

Vissza

Lap tetejére