|
|
|
TÁPIÓ-HAJTA-VIDÉKE TÁJVÉDELMI
KÖRZET
|
|
|
|
|

A tájvédelmi körzet megalakulásával a Tápió-vidék
legértékesebb élőhelyei
kaptak országos szintű védelmet A Pest-megye keleti részén
elhelyezkedő Tápió-vidék az Alföld egyik legváltozatosabb kistája, amely
a természeti értékek valóságos kincsestárát őrzi. Erre Boros Ádám,
századunk egyik legkiválóbb botanikusa már 1927-ben felhívta a
figyelmet: “ha sziki flórát akarnak látni […] ilyen célra alkalmas
Farmos vidéke (Nagykátán túl). […] E formációk bemutatására, egyetemi és
más tanulmányi kirándulások tételére, kezdők s külföldiek
tájékoztatására Farmost melegen ajánlhatom”.
A nyolcvanas évektől kezdve a terület növény- és állatvilágának kutatása
új lendületet vett. Ennek eredményeként, illetve egy magasabb szintű
természet megőrzési és tájgazdálkodási tevékenység indításaként jött
létre 1998. júliusában a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet.
Három nagyobb és kilenc kisebb részegysége Tápiószecsőtől Újszászig,
valamint Nagykátától Gombáig egy 30 km átmérőjű körön belül elszórtan
helyezkedik el. Ez a nagyfokú mozaikosság az évszázadok óta tartó emberi
behatásokra, valamint a sokszínű természetföldrajzi adottságokra
egyaránt visszavezethető. Egyedülálló sajátossága, hogy három, egymástól
lényegesen eltérő természet- és növényföldrajzi tájegység -
Északi-Középhegység, Duna-Tisza-köze és Tiszántúl - találkozási sávjában
helyezkedik el. Területe 4.515 ha, amelyből 182 ha fokozott védettséget
élvez.
|
|
 |
|
|
A TÁJVÉDELMI KÖRZET RÉSZEGYSÉGEI
|
|
|
|
|

A tájvédelmi körzet térképének
és részletes - fényképekkel illusztrált -
részegység leírásának megtekintése
|
|
 |
|
|
A TÁJVÉDELMI KÖRZET NÖVÉNYVILÁGA,
NÖVÉNYTÁRSULÁSOK
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|
Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet
2760 Nagykáta, Egreskátai út 11/A.
Telefon: (29) 44 12 62
Fax: (29) 64 00 20
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 52.
Telefon: (1) 391 4610
Fax: (1) 200 1168
Budapest, Pf. 86.
Munkatársak:
Vidra Tamás természetvédelmi őrkerület-vezető (70) 330 3839
Kepes Zsolt természetvédelmi őrkerület-vezető (70) 330 38111
|
|
 |
|
|
|
Ősi magyar háziállat fajták megtekintése:
A 31-es főúton Nagykátáról Jászberény felé haladva érjük el az
Igazgatóság által nemrég felépített Aprópusztai-majort, amely a szomszédos
Árvai-majorral együtt számos ősi magyar háziállatfajta megtekintésére ad
lehetőséget. Az itt található nádfedeles épületek és karámok szolgálnak téli
szálláshelyéül annak a 150 állatot számláló magyar szürkemarha-gulyának, amely
az év nagy részében a közeli Nyík-réten legel. Innen a nyári időszakban a gulya
áthajtásra kerül a 20 km-re lévő tápiógyörgyei Nagymegyeri-legelőre. Az
érdeklődők mindkét helyre önállóan is kilátogathatnak, azonban előzetes
telefonos egyeztetés alapján célszerű a Tájvédelmi Körzet munkatársainak
vezetését kérni. A majorban ezen kívül még rackajuhok, mangalica sertések és
lovak is láthatók. Igény szerint az Árvai-család falusi vendégfogadás keretében
lovasbemutatókat is tart, amely a védett terület lovas kocsikkal történő
megtekintésével zárul.
Terepgyakorlatok:
A Tájvédelmi Körzet munkatársai előzetes egyeztetést követően
szívesen vállalják kirándulások, terepgyakorlatok szakmai vezetését. Ennek során
lehetőség nyílik a Tápió-vidék földrajzi jellegzetességeinek, természeti
értékeinek, hagyományos gazdálkodási módjainak közvetlen megismerésére. Farmos
Önkormányzata által kialakított Sziki Tanösvény, valamint a Tápió Közalapítvány
és az Igazgatóság együttműködésében létrehozott Nőszirom Tanösvény és Hajta
Természetismereti Túra a megjelent kísérőfüzet segítségével önállóan is
végigjárható. Utóbbi egyik állomásaként igénybe vehető a II-es tározó mellett
felállított madármegfigyelő torony, amelyről betekinthetünk a kiterjedt
mocsárvilág izgalmas életébe. A túraútvonal részét képezi a farmosi
Bivalyos-szigeten lévő nádfedeles madarászkunyhó is.
Az érdeklődőket szintén egy madármegfigyelő torony várja a
jászberényi Hajta-mocsár Természetvédelmi Terület szélén.
Előadások:
Ugyancsak előzetes megbeszélés alapján az Igazgatóság
munkatársai vállalják a Tápió-vidék természeti értékeit bemutató diaképes
előadások tartását iskolákban, könyvtárakban, művelődési házakban. A kora őszi
és késő tavaszi időszakban a Tájvédelmi Körzet nagykátai irodájának udvarán
lehetőség nyílik rendhagyó, természetvédelmi ismeretekkel kibővített biológia
órák lebonyolítására is.
Természetismereti tábor:
Az Igazgatóság a közel múltban vásárolta meg a farmosi I-es
tározó mellett álló egykori gátőrházat, amely a tervezett felújítást követően
alkalmas lesz nomád jellegű természetvédelmi táborok megrendezésére. A remények
szerint már 2003. nyarától fogadhatjuk itt a diákokat az általános iskolás
korosztálytól a felsőoktatásban tanulókig bezárólag.
|
|
 |
|
|
KÉRJÜK, HOGY A TÁJVÉDELMI KÖRZETBEN
TETT LÁTOGATÁSAIK SORÁN A KÖVETKEZŐKET TARTSÁK BE
|
|
|
|
|
- A "Fokozottan Védett Természeti Terület" feliratú, fehér
színű, ovális táblákkal jelölt területekre csak a természetvédelmi
szakszemélyzettel közösen, az Igazgatóság előzetes engedélyével lépjen
be!
- A Tájvédelmi Körzet egyéb területein csak a földutakon
közlekedjen, arról ne térjen le!
- Jelenlétével ne zavarja az állatvilág képviselőit, ne károsítsa a
növényeket!
- Ne szemeteljen, ne rakjon tüzet!
- Kérjük, hogy a természetvédelmi bemutatást elősegítő építményeket
(tanösvény táblák, madármegfigyelő torony stb.) kíméletesen használja!
- Horgászati tevékenységet csak érvényes területi engedéllyel, a
horgászok számára kijelölt helyeken végezzen!
|
|